Földgáz bányajáradék az államkasszába

A bányajáradék az állam számára megfizetendő adó a kitermelt földgáz és egyéb szénhidrogének és ásványi nyersanyagok értékének arányában. Jelenleg 12 százalékos a földgáz kitermelésre vonatkozó alap adó ráta, amely a piaci árú értékesítés vonatkozásában a magas tőzsdei olajár idején 18 százalékig emelkedik (ún. “tőzsdei felár”).

Az állam évente megközelítőleg 100 milliárd forintot meghaladó bányajáradék bevételre tett szert évente 2012-ig, ami az energiaszektorra kivetett legnagyobb adónem, nagyságrendileg akkora bevételt biztosítva, mint az energiaszektort terhelő különadó, az energiaadó, az energiaellátók jövedelemadója és a környezetterhelési díj összesen.

2012-ben, már a rezsicsökkentést megelőzően is jelentősen visszaesett a hazai földgázt kitermelők által az államkasszába fizetett bányajáradék összege. Mindössze 79 milliárd forint bányajáradékot vallottak be a kitermelők a földgáz értéke után, ami 16 százalékkal elmarad a 2011-es 94 milliárd forinttól, nem is beszélve a 2010-ben bevallott 98 milliárd forinthoz viszonyítva. Az így kiesett 15-20 milliárd forint összeget 2012-ben más forrásból kellett pótolni.

2013-ban is tovább csökken majd az állam bevétele, összefüggésben a gázpiaci rezsicsökkentéssel, csak az első nyolc hónapban 34 milliárd forinttal csökkent az összes jogcímen a befizetés, ami nagy része mögött a földgáz kitermelés befizetésének visszaesése állhat. A minisztérium indoklása szerint a “bevétel elmaradásának hátterében elsősorban a gázértékre bevezetett felső korlát, a nyersolaj világpiaci árának mérséklődése, valamint a 10%-os rezsicsökkentés érdekében véghezvitt hatósági ár csökkentése áll” (2013. augusztusi tájékoztató, 4. o.).

Az állam ugyanis hatósági áras értékesítésre kötelezi a MOL-t azon kitermelésének mértékéig, amelyet a privatizációját megelőzően állami pénzből üzembe állított kutak segítségével termel ki. Az import földgáz mellett ez a hatósági áras hazai termelés biztosítja a lakosságot ellátó egyetemes szolgáltatók forrásait, amelyek már 2010 közepe óta is nyomott áron, de 2013 januárja óta tovább csökkentett tarifán értékesítenek a lakosság számára.

Ahhoz, hogy a nyomott végárak fedezetet nyujtsanak a szolgáltatók energia költségére, egyéb költségeire és garantált árrésére, az energia költségeket is folyamatosan le kell szorítania a szabályozónak, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak. Mivel azonban az import földgáz ára a világpiaci árak, valamint a nagykereskedelmi beszerzési lehetőségek által meghatározott, valamint a jogszabályi beavatkozások ellenére is inkább emelkedő tendenciát mutat, 2011 második fele óta a hazai termelés árának drasztikus csökkentésére volt/van (és lesz) szükség.

Az ábrán jól látszik, hogy az ármoratórium kezdetén, 2010 végén még a hazai termelés értékesítési ára megközelítette az import földgáz szabályozásban elismert árát, mindössze 8 százalékkal maradt el attól. 2013 végére az ellentétes tendenciák következtében ez a rés 70 százalékosra duzzadt.

banyajaradek_1.png

A bányajáradék fizetésének szabályai csak lassan követték a hatósági árazást, így csak 2012-vel került bevezetésre a szabály, hogy a MOL a hatósági áras bevételére kell fizessen 12 százalékos járadékot, azt megelőzően a földgáz piaci értékének alapján kellett befizetnie. A 2012-es befizetés visszaesése mögött ez a tényező áll a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal elemzése szerint is, ami 14 milliárd forint megtakarítást okozott a kitermelő vállalatnak.

2013-ban további 15 százalékkal visszaesett a hatósági áras mennyiség, valamint 40 százalékkal a hatósági ár, így a kettő hatás összességében a régebbi kutakból származó kitermelés értékét is a felére csökkenti majd. A kormányzat azonban 2013 augusztusával módosította a bányajáradék mértékét, a hatósági áras kitermelésre is kiterjesztve a “tőzsdei felár” alkalmazását (12% helyett 18% bányajáradék kulcs), ezzel a felére csökkentve a bevétel visszaesésének hatását.

A rezsicsökkentés által kiváltott bevételcsökkenést így részben a piacra, a tőzsdén jegyzett MOL tulajdonosaira terheli át a kormányzat.

 

Forrás:

MBFH: A bányajáradékról és befizetésről készült éves jelentés, 2012. http://www.mbfh.hu/gcpdocs/201306/2012.pdf

Nemzetgazdasági Minisztérium: Tájékoztató az államháztartás központi alrendszerének 2013. augusztus havi helyzetéről http://www.kormany.hu/hu/nemzetgazdasagi-miniszterium/allamhaztartasert-felelos-allamtitkarsag/hirek/tajekoztato-az-allamhaztartas-kozponti-alrendszerenek-2013-augusztus-havi-helyzeterol

Portfolio Blogger

Facebook

">

Hírek

 
süti beállítások módosítása